Több mint egy hónapja írtunk arról, hogy a Supernova a pályakezdő fiatalok számára is nagyon jó alternatíva – ha kiváló nemzetközi sofőrként szeretnék a jövőjüket elképzelni. Az elmúlt hetekben mentorprogramunkkal mi is rengeteg tapasztalatot szereztünk, így szeretnénk ezeket veletek büszkén megosztani.
Azért büszkén, mert mi sem számítottunk arra, hogy ennyire sikeres lesz, illetve, hogy mennyire hatékonyan képes működni a fiatalok megismertetése ezzel a szakmával a gyakorlatban, ha ezt az egészet minden oldalról megfelelően kezeljük. Igen, mi is sokat tanultunk, és fogunk is tanulni még a Szabó Dávid Krisztián mentorunkkal elindított programunkkal.
Nem vagy egyedül – és később sem maradsz egyedül! Ez is lehet(ne) a mottója Dávid munkájának. Ugyan egyre többen várnak arra, hogy a két-három hetes betanulási időszakot elkezdhessék mentorunk mellett, ám Dávid rendíthetetlenül állja a sarat, nem ijedt meg attól, hogy a következő hónapokra már most tele van a képzeletbeli naptára. A napi teendők mellett folyamatosan gyakorlati információkkal látja el a betanuló kollégát, akár menetközben, akár a rakodás utáni rakományrögzítést végezve. Nála a 21 órás munkaidő lényegében egy non-stop, nulla-huszonnégyes készenlét. Pláne úgy, hogy Dávid nem csupán az éppen a vele egy fülkében tartózkodó ifjú munkatársunkkal van kapcsolatban, hanem azokat is folyamatosan felügyeli, akik már kikerültek a tanulópadból, vagyis „mentorunk kezei közül”, és egyedül járják Európa útjait.
Magyarul, senkinek nem engedi el a kezét, naponta beszélget a volt „tanítványokkal”, ugyanakkor egyre több, már régebb óta kamionvolán mögött dolgozó fiatal kolléga is rendszeresen kéri a véleményét, tanácsát. Vagy csak egyszerűen szeretnek beszélgetni Dáviddal, elsősorban vezetési és egyéb szakmai tapasztalatokat megosztva. Pár hete egy újabb ötlet eredményeként Dávidot a Volvo telematikai rendszerén (Volvo Connect) keresztül is összekötöttük a tanítványokkal, ami plusz lendületet adott a Supernovánál dolgozó fiatalabb generációnak: mentorunk már nem csak szóban, telefonon tudja megosztani az észrevételeit – elsősorban a Volvo FH vontatóink vezetéstechnikájával kapcsolatban –, hanem ezen a platformon keresztül is látja a volt tanulói teljesítményét. Sőt, már nem csak az övékét, hanem több olyan fiatal sofőr kollégáét is, akik ugyan nem Dávidtól tanulták meg a szakma alapjait, csupán nyitottak a tanulásra, arra, hogy egyre jobban végezhessék a munkájukat.
Mindennek köszönhetően néhány nap alatt egy egészséges versengés alakult ki a Volvo Connect közvetítésével a svéd márka járműveivel dolgozó fiatalabb kollégák között. Láthatják, elemezhetik egymás eredményeit, azt, hogy saját maguk miben fejlődhet. Mindezt átbeszélhetik akár Dáviddal, akár velem, a Supernova vezetéstechnikáért felelős munkatársával. A Connect valóban összeköti nálunk a volvós kollégákat, akik igazi pontvadászatba kezdtek: látva egymás eredményeit, megpróbálják a másikat felülmúlni. Ahhoz, hogy ez sikerüljön nekik, valóban a gyári ajánlásoknak megfelelően, valóban
észszerűen, belátóan kell gurulniuk több ezer kilométeren keresztül.
Akik olvassák a NovaNews írásait, tudják, hogy szeretjük a remek win-win történeteket, vagyis azt, ha olyasmiről számolhatunk be, amin mindenki csak nyerhet. Úgy tűnik, a mentorprogramunk a vártnál is jobban működik, jobban bevált: van egy fejlődést, tanulást ösztönző kollégánk, Szabó Dávid Krisztián.
Aztán van egyre több „növendék”, aki már önállóan is megállja a helyét, akiknek Dávid később sem engedi el a kezét. Hozzájuk csatlakozik egyre több olyan sofőr is, akiknek tetszik ez a fajta versengés és beszállnak a buliba – szeretnék megmutatni, hogy naná, hogy ők sem akarnak lemaradni! És igen, mi, a Supernova is nyerünk ezen, hiszen az új nemzedék eleve jól tanulja ki ezt a szakmát, ami már most megmutatkozik abban is, hogy egyre több fiatal kolléga szerepel a Volvo Connect listájának első harmadában, tehát a legjobbak között. Ráadásul mindez a legtöbbször a javuló üzemanyagfogyasztásban is megmutatkozik, amivel megint csak mindenki jól jár: cégünk a megtakarítással osztozik a jól teljesítő sofőrökkel.
És hát legyen egy bónusz információ is minden új, fiatal, betanulásra váró kolléga (vagy leendő kolléga) számára: azok a bizonyos madarak azt csiripelik, hogy hamarosan Dávidhoz hasonló kaliberű, tapasztalt, ám szintén fiatalos lendületű újabb mentor áll csatasorba a Supernovánál! Ezzel rövidül a fiatal kollégák várakozási ideje a gyakorlati ismeretek elsajátítására, miközben még többen beszállhatnak a Volvo Connecten keresztül az egészséges versengésbe, így még magasabbra helyezhetjük a mércét. Továbbra is építünk a régebbi generáció hatalmas szakmai tapasztalata által nyújtott biztos alapokra, ám így egy újabb generáció is elindulhat azon az úton, hogy sikeres nemzetközi sofőrré váljon. Míg Dávid egyre inkább büszke arra, hogy több és több pozitív visszajelzést kap a volt tanulóitól, hogy egyre növekszik azok száma, akik nála szeretnének a jogosítványuk megszerzése után gyakorlati oktatást kapni, addig mi is egyre büszkébbek vagyunk: a folyamatosan növekvő, hamarosan több mint 115 darabos Volvo-flottánkat vezetőkből immár nem csupán az első 10-15 sofőr végez kiváló munkát, hanem nagyjából a csapat egyharmada és a többiek is egyre erősebbek a mezőnyben. Ehhez a mentorprogram beindításakor Dávid által létrehozott, egyre bővülő Messenger-csoport is sok segítséget nyújt. Mindenki bátran jelentkezhet ebbe a közösségbe, aki szeretne fejlődni, tanulni és egyre jobban teljesíteni. Vagy csak egyszerűen egy jó közösség részévé válni!