Új Supernova zászlóshajó született!

Ugyan lassan egy éve kezdtek szivárogni a Supernovához az első Turbo Compound motoros Volvo FH 460 I-Save vontatók, és főleg tavaly nyár végétől decemberig bezárólag kaptuk meg a legtöbbet a 70 darabos rendelésünkből, ez a kakukktojás csak most, 2023 februárjában gurult át Cinkotáról a telephelyünkre. Ha már így alakult, akkor legyen az utolsóból első: naná, hogy elvittem végre egy tesztkörre ezt a típust – valós fuvarfeladatokat teljesítve. Akárcsak bármelyik másik járművünkkel, vele sem tettünk kivételt, bedobtuk a mélyvízbe, ezúttal velem.

Tavaly márciusban érkezett az első tíz darab Volvo FH 460 I-Save vontató a flottánkba, de majdnem egy év után tettük meg azt vele, amit a többi nálunk dolgozó járművel már sokkal korábban: valós körülmények között, több napon át dolgoztam és éltem vele, így olyan gyakorlati információkhoz juthattam végre én is, amelyek remélem nem csak számomra lesznek érdekesek. Hogy miért csak most? Erre sok valós választ tudnánk adni, de úgy érzem, hogy a legnyomósabb indok, hogy ezek a vontatók (immár 70 darab) a legelső pillanattól kezdve kiválóan teljesítettek (és azóta is teljesítenek) a flottában, a legmegbízhatóbb alapot adják a mindennapi munkánkhoz, a telematikai háttérrel együtt pedig egy olyan csomagot alkotnak, ami szinte egyedülálló a teljes heavy járműpiacon. Ez a kijelentés merésznek tűnhet, de mivel nem csupán a saját járműveinket vettük górcső alá (a teljes háttérrel vizsgáztatva), hanem más gyártók vontatóit is időről időre kipróbáltuk, úgy érzem, ez az állítás teljes egészében megállja a helyét.

A Volvo ezen járműve olyan dilemmákat is felvetett bennem, amelyekkel korábban, újságíróként már bőven találkoztam: vannak témák, amelyekről azért nehéz írni, mert annyira kevés benyomás éri az embert, hogy abból legfeljebb egy mellébeszélős rizsa lesz. Az meg egy másik lelki nyomás, hogy pártatlan firkászként lényegében nem feltétlenül írhatom (mondhatom), amit a szívem diktál. Ezúttal a bőség zavarával küzdök, úgy érzem, kisebb könyvet lennék képes iderittyenteni a négy napos utamról (így az szinte egészen biztos, hogy lesz még folytatása ennek az irománynak). Másrészt azt gondolom, hogy ezúttal nem vagyok – és nem is akarok lenni – független! A mi cégünkről van szó, ha egy jármű, ami a megélhetésünk alapja, akkor igenis ennek megfelelően vagy törjünk pálcát a feje felett, vagy simogassuk meg, ha dicséretet érdemel. A Volvo FH 460 I-Save sok-sok simogatást érdemel!

Abba ezúttal sem szeretnék belemenni, hogy mennyire praktikus a fülke, elég-e a tárolóhely, vagy mennyire kényelmes az ágy. Ezt a sofőrjeink maguk eldöntik, amikor autót választanak, illetve ez egy annyira szubjektív terület, amit inkább pihenőidőben a parkolóban kell megvitatni. Lehet, hogy a Volvo fülkéje nem a legtágasabb (bár sok négykezes páros, aki ezt a márkát választja, biztos nyomós érvvel teszi), nem a legjobban pakolható, de igenis jól élhető és élvezet dolgozni vele. Az ülésállítás az én magasságomnak (közel 190 centiméter) nem kedvez, igaz csak hosszirányban, de azért csak sikerült megtalálni egy ideális és kényelmes kompromisszumot a kormány-ülés-pedál hármasának belövéséhez. Azt pedig továbbra is tartom, hogy a Volvo vezetőülése az egyik legkényelmesebb, még az olyan fájós és görbehátú embernek is, mint amilyen én vagyok.

A Supernova flottájába érkező FH-k nem a legmagasabb felszereltséggel érkeznek, azonban azt gondolom, hogy ezúttal sikerült egy piszok jó középutas megoldást találni, ami a maximális biztonságot adja a sofőrnek és a teljes szerelvénynek, a munkához pedig minden olyan berendezést, ami a feladatvégzéshez messze az elégséges felett van. Jobboldali nagylátószögű kamerarendszer, a médiaegységbe integrált tűpontos és piszkosul megbízható gyári navigáció, amely előre jelzi az útakadályokat, a forgalom lassulását (felkínálva kerülőútvonalat), az útvonalunkon található parkoló- és pihenőhelyeket, benzinkutakat, de akár élelmiszerboltokat is kereshetünk vele. Most volt az első olyan alkalom, amikor még csak be sem üzemeltem az iPad-emen a szintén kedvelt Sygic Truckot. Oké, ez a rendszer is tud hibázni és néha butaságra csábítani, de ezek a hibák olyan ritkán fordulnak elő és szerencsére olyan jelentéktelenek, hogy egy nemzetközi gépjárművezetőnek nem kihívás korrigálni őket.

Ráadásul nem csak a sofőrtől jobbra eső nagyméretű kijelzőn jeleníthető meg a navigáció, hanem akár a kormány mögött is, a fő „műszerfalon”. Rávehetjük, hogy maradjon csendben, ha zavar a tökéletes minőségű zenehallgatás közben (mintha hifisták tervezték volna a svédek hangrendszerét, olyan élmény vele a zenébe elmerülni vezetés közben), de akár mindenről kérhetünk beszéddel vagy hangjelzéssel figyelmeztetést. Egyébként meg próbáljátok ki: írjátok be mondjuk, hogy „Hankook” – és máris tervezi az utat nektek Rácalmásra. Vagy ha éppen hazafelé jöttök – akár az Egyesült Királyságból – azt, hogy „BILK”, máris invitál benneteket Budapest 23. kerületébe, az M0-ás mellé. A legtöbbször tehát koordinátákkal sem kell bíbelődni.

A kormány mögötti terület más miatt is sokkal izgalmasabb, mint a korábbi szériákban: itt valódi LCD kijelzőről beszélünk, vetített mutatókkal, jelzésekkel, nem pedig igazi műszerekről. Ez azért szuper, mert bőségesen változtathatjuk a nézeteket, azt, hogy mit jelenítsen meg nekünk a kijelző. Mindent funkciót
egyszerűen elérünk, csupán két gomb ide-oda nyomkodásával. Nem kell nagy tudomány elővarázsolni a tengelysúlyokat, az akkumulátorok állapotát jelző képernyőt. Ugyanígy a vezetési és pihenőidőinket is pikk-pakk előcsalogathatjuk. A Volvo ezen kijelzője felületes szemlélő számára lehet egy hatásvadász, csili-vili eszköz, de a valóságban minden egyes részlete valós és nagyon hasznos információt ad, aki tehát parasztvakítással vádolja a tervezőket, nagyon téved!

Egyébként, ha nem szeretnénk infókat kapni, ezt is megtehetjük, minimalizálhatjuk a megjelenített adatokat, illetve a fényerővel (és egyéb képernyőbeállításokkal) szépen a háttérbe tessékelhetjük.

Térjünk át a lényegre, vagyis a hajtásláncra. Ez az alapja mindennek, annak, hogy mennyire takarékos (vagy éppen nem) egy vontató, mennyire megbízható kilométerek százezrei során (vagy éppen nem). Nos, ebben a legerősebb talán az FH 460 I-Save. Szó szerint! Például papíron hiába a leggyengébb a flottánkban („csak” 460 lóerős), de a régebbi, a flottánkból már kikerült FH 500-asokhoz képest több száz newtonméterrel magasabb a csúcsnyomatéka, amit döbbenetesen alacsony fordulatszámról képes leadni, ráadásul igen széles tartományban.

A 85 kilométer/órás utazósebességhez kb. 950-1000-es fordulatszám tartozik, de a nyomatékmaximum már jóval ezalatt megvan, 800-as fordulatig a legtöbb esetben vissza sem vált a Volvo még nagy súllyal sem, a meredek emelkedő ellenére sem. Hab a tortán, hogy a 2022 novemberétől érkezett FH 460 I-Save vontatóink már egy továbbfejlesztett I-Shift váltóval szereltek. A gyártó nagyon szerényen 30 százalékkal gyorsabb váltási időket ígér ettől a robotizált (tehát automatikus kapcsolású) szárazkuplungos egységtől. A valóság az, hogy ezt én nem hiszem: szerintem ez nem 30 százalék, hanem jóval több. Főleg az emelkedőkön olyan gyorsan pakolgatja vissza a fokozatokat, hogy emiatt lényegében nincs visszalassulás. Egy hajszál választja el ezt a váltót attól, hogy valós, megszakítás nélküli hajtást kapjunk. Szóval, már én is ezt a verziót próbálhattam, és minden elismerésem! Ilyen gyors és okos váltóval még nem találkoztam, amióta kamionokat vezetek.

Sajnos kaptam néhány sofőrkollégától korábban olyan visszajelzéseket az új váltós FH-ról, hogy „gyenge”, „nem akar felmenni az emelkedőn”, hogy „ez a váltó lassú, vagy éppen túl hamar visszavált”.

Nos, többek között ezért is szerettem volna kipróbálni valós körülmények között ezt az autót. Az én egyértelmű és megdönthetetlen véleményem az, hogy ez egy nagyon erős autó, a váltó pedig
példanélküli módon jól végzi a dolgát! Akkor mégis hol a hiba? Egyértelműen ott, hogy ezt az autót nem arra tervezték, hogy versenyezzünk az utakon (pláne dombokon, lejtőkön), hanem hogy a lehető legtakarékosabban végezze a dolgát. Oké, tehát van egy erős, de lassú vontatónk?

Nem! Ez Volvo nagyon nem lassú, csak másképp gondolkodik, mint amit megszoktunk – és itt utalnék vissza arra, hogy szeretnék egy második anyagot is készíteni nektek, amiben részletesen elmagyarázom, miként okoskodik az új FH és miként működik a váltó. Nagyon sok kolléga, akik kocsigazdaként hónapok óta, vagy lassan már egy éve ilyen vontatót vezetnek, ezt jól megértették, és az is engem támaszt alá, hogy ők is 99-100 pontot elérve, kimagaslóan jó fogyasztással gurulnak már több mint 120-130 ezer kilométert megtéve. Tőlük pont az ellenkezőjét hallom: ez az autó valóban erős és okos.

Röviden nézzük át, milyen fuvart, milyen teljesítménnyel végeztem a teszt 4 napja alatt! Az első etap mondhatni rutinmeló: Alsónémediben felvett pótkocsi, őrzött parkolós áruval. Tehát irány Gorizia, mivel spanyol lerakója volt az árunak. A szerelvényössztömeg 22-23 tonna, igazán nem nagy kihívás. Ami kicsit megdolgoztatott, hogy Szlovéniában – nem meglepő módon – a H4 ezúttal is le volt zárva, így kerülővel – Fernetti felé – jutottam a kijelölt pihenőhelyre. A kicsit kacifántosra sikeredett utolsó szakasznak köszönhetően ez a műszak 22,3 liter/100 kilométeres átlaggal zárult. A tervezettnél némileg hosszabb pihenő után (kamionstop) egy hajnali átakasztás Velence környékén, ahol már eleve egy jobban megrakott pótkocsit vettem át. Majd ezzel szinte végig bundeszen felmentem az Alpok lábához, ahol további 8-10 tonna fémárut raktak a pótkocsimra, így összgördülőben 37-38 tonna volt a szerelvény.

Ráadásul a két rakodásnak köszönhetően nem volt éppen ideális a húzó tengelyre eső súly, ami általában a rosszabb fogyasztásban is megmutatkozik. A második szakaszt az akasztástól Mura Szombatig néztem, amire 26,6 literes átlag jött ki (hegyet másztunk Szlovéniában, nem ideális tengelysúly – csak a szokásos, tudjátok).

Az utolsó nap rövid autópályás szakasz (Mura Szombat nagyparkoló – Dunaharaszti lerakó) és a hazatéréskor szokásos mosatás, pótkocsi-leakasztás, visszagurulás a BILK-be, amivel együtt a teljes négy napra 23,8 literes átlagfogyasztás jött ki a Volvo Connect szerint. És én nem csak ennek a jó fogyasztásnak örültem, hanem annak is, hogy mind a négy napon 100 pontos értékelést kaptunk (az AAEF-676 és én) a vezetésünkre. Hangsúlyozom, a közös vezetésünkre, mert ehhez kellett egy jó autó, a részemről pedig csupán annyi, hogy hagyjam őt dolgozni-gondolkodni. Mellesleg nem, nem vagyok nagyképű, hogy rendre hoztuk az autóval a 100 pontot, hála az égnek, nagyon sok kollégánk nap mint nap ugyanígy teljesít ezekkel az autókkal. És én azt gondolom, hogy aki rá tud kattanni a Volvo logikájára, arra, hogy igényli a jó sofőrmunkát, de leginkább a higgadt, nyugodt hozzáállást, az egészen
biztosan jó eredményt tud hozni ezzel az autóval.

Szerintem nem csak nekem jó érzés, hogy jelenleg ez a típus a Supernova zászlóshajója – akár darabszámban, akár képességekben, hatékonyságban! Végezetül, tudjuk, hogy a kamionos társadalom szereti elnevezni, rangsorolni a különböző márkákat, típusokat, de a már foglalt „King Of The Road – az Utak Királya” címre bizony az új FH is joggal tart igényt!