Skip to content

Eindhovenben jártunk, sok DAF-ot találtunk

2022.07.18.

Javában zajlik a Supernova Intertransnál a járműflotta cseréje, amelynek keretében több tucat vadonatúj DAF XG480-as nyergesvontató érkezett cégünkhöz. Mivel az Eindhoven-Budapest útvonalat az összes friss szerzeményünk lábon, vagyis a saját kerekén tette meg a Supernova gépkocsivezetőivel, így közvetlen betekintést nyerhettünk a bellevue-i (Egyesült Államok) székhelyű PACCAR-csoport holland leányvállalatának, a DAF-nak a főhadiszállására.

DAF főhadiszállása – DAF-ok szépen sorban

Igaz, hogy egy-egy kiutazásunk alkalmával olykor csak pár szabad percünk, jobb esetben egy-két óránk maradt nézelődésre, de néhány fotót így is lőhettünk a haszonjárművek szerelmeseinek.

A járműveink papírjait egy olyan irodában adta át a holland személyzet, amely közvetlenül a DAF Experience Center mellett található a főépületben, így természetesen átkukucskáltunk a hatalmas csarnok eme részébe. Itt aztán egyrészt egy különleges időutazásnak lehettünk részesei, mivel a gyártó korábbi típusait is megtaláltuk. Egyszerre érezhettük magunkat múzeumban és a jövőt bemutató élményközpontban. Ideális terep akár egy gyakorlati oktatásnak, ahol a járművek fődarabjainak evolúcióját is közelről szemlélhettük meg. Hangulatos helyszín, finom kávéval és – nem elírás – még finomabb paradicsomlevessel. Ez utóbbit a nézelődés, fotózás mellett sosem hagytuk ki, valószínűleg minden kollégánk többször is repetázott az italautomatából kapható DAF-specialitásból. Ezzel komoly nosztalgiát elültetve bennünk…

Amint kiszabadulhattunk az udvarra (beköltözni járműveinkbe a hazaút előtt), vagyis a hatalmas, átadásra váró járművek parkolóhelyére, nem csak a legújabb – lényegében mindenféle típusú új teherautókat – csodálhattuk meg. Itt találkozhattunk a PACCAR-csoport leginkább Észak-Amerikában nagyszámban előforduló Kenwoorth és Peterbilt csodavontatókkal. Jómagam próbáltam a nem túl magas lépcsőkre felkapaszkodva bekukucskálni a fülkébe és a hatalmas lakórészbe, de sajnos a sötétített üvegek nem sokat mutattak a belsőből. Így csak elgondolkoztam, hogy a nappali, a hálószoba és a külön konyha mellett valószínűleg egy jól felszerelt házimoziterem is szolgálja amerikai kollégáink kellemes szabadidős tevékenységét. Na jó, nem teljesen. De az biztos, hogy az európai kamionfülkékhez képest fejedelmi lakrészben kissé más életérzés megpihenni a mérföldek százezrei legyűrése közben.

Kenwoorth és Peterbilt vontatók

Ezek után szinte alig akartuk megtalálni a már Supernova alapszínére fényezett saját vontatóinkat. Na, nem azért, mert azok nem csillogtak vonzóan gyönyörűen, hanem mert vissza kellett zökkennünk a klasszikus amerikai álom egy pici szeletét képviselő hatalmas csőrös kamionok innen elérhetetlen világából…

Mentorok az Úton – Interjú Ricsivel

Interjú Éles Richárddal Ricsi a Mentorok szerepét most egy kicsit más szemszögből szeretné megközelíteni, miközben kiemel egy fontos,

Mentorok az Úton

Interjú Szűcs István Zsolttal A mondás, hogy „a tudás hatalom”, mélyen igaz a nemzetközi fuvarozásban is. Tapasztalt Supernova

A nehéz időkben…

A Supernova Intertrans Kft. tavaly példamutató összefogás élére állt egy SMA-1-es betegséggel diagnosztizált kisfiú érdekében. Erről és a

Zöldebb Nemzetközi Fuvarozás

A Supernova nem csupán nyitott, hanem elkötelezett az iránt, hogy flottája mindig zöldebb legyen. #EcoFleet – mert hosszú

A nap erejével a zöldebb jövőért

A zöld projektjeink következő állomásához érkeztünk. Ezzel évente akár még 6%-kal csökkenthetjük a kamionok teljes üzemanyag-fogyasztását.

Utolsóból első!

A globalizáció alapvetően kedvez a szakmánknak, egyre fontosabb szereplői vagyunk a kereskedelemnek. De miért mehetünk csak 85-tel?

Kapcsolatfelvétel

Munkatársaink 24 órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.